Női kör
A női kör egy megszentelt tér, egy lehetőség a nőknek, hogy megosszák egymással a tudásukat, a tapasztalataikat. Ítéletmentes, stresszoldó, pihentető közeg, ahol mindenki önmaga lehet.

Milyen érzés női körben lenni?
„Az elmúlt években sok csoportban voltam, de NŐI KÖR, na az most először. Egészen más, mint bármilyen eddigi csoport, amelyben részt vettem. A csoportban csak nők, különböző korúak, a szoba közepén csodálatos virágokból kirakott mandala, melyet körbeültünk, lágy illó olajok illata, mécsesek. Intim beszélgetés, közös, Bettina által vezetett meditáció, amely alatt azt éreztem, hogy egyszer csak megszűnik a külvilág és valami nagyon erős,egyben megnyugtató energia áramlik, hullámzik, amelyben valamennyien egységgé válunk. Amikor megérkeztem a csoportba, nagyon erősen fájt már napok óta a jobb vállam, hátam, nyakam, karom. A Női Kör végére ez a fájdalom teljesen elmúlt, és azóta is, csak nagyon enyhén, és rövid időre jelentkezett. Ez nagyon érdekes felismerés volt.”
– N.N
Sokáig kerültem a női köröket, mert túl erőltetettnek éreztem, pedig fogalmam se volt, hogy valójában mi is történik ott. Bettina ügyes érzékkel és önazonosan szervezi-vezeti ezeket az alkalmakat, jóleső volt résztvenni a közös meditáción, fürdőzni a megengedő-elfogadó női energiáiban.„
– Kata


Miért gyere női körbe?
Egy női körben mindig tanulhatunk valami újat. Ráadásul a szinkronicitás törvénye miatt talán pont valami olyan fog elhangzani, amire épp abban a pillanatban szükséged van.
A mindennapokban eléggé beszűkülünk. Ennek hatására elkezdhetjük fekete-fehéren látni a világot. A szűk gondolkodás nem engedi, hogy olyan lehetőségekre vagy megoldásokra is rálássunk, ami túlmutat a tudattalan mechanizmusainkon. Egy női körben a tapasztalatmegosztással rengeteget segíthetünk egymásnak, kitágíthatjuk egymás látómezejét csak azzal, hogy elmesélünk egy történetet.
A női körben olyan embereket ismerhetsz meg, akikkel öröm lehet kapcsolódni. Sokaknak problémája, hogy a környezetében nem talál olyan nőket, akik megértenék, akik pozitívak, akikkel összekarolhatnának. Viszont egy női körben új kapcsolatokra, új barátságokra lehet szert tenni.
A női körben van helye a sírásnak, az elérzékenyülésnek, a szomorúságnak, a zavarnak, a haragnak. Minden érzelmet kiadhatsz magadból, ami épp a szívedet nyomja. Ezáltal óriási felszabadulást élhetsz meg.
Itt nem kell megfelelned, levetkőzhetsz minden szerepet, ami a hétköznapokban rajtad van.
Az energia miatt olyasmit is megtapasztalhatsz, amit nem tudsz szavakba önteni. Jó érzéseket. Mintha valami történne benned, valami változna, amit nem tudsz megfogalmazni, de érzed a szívedben, érzed a lelkedben.
A női körben új énrészeid kerülhetnek a felszínre. Megismerhetsz valamit magadból, amit eddig nem láttál. Új szenvedélyek alakulhatnak ki, mélyülhet a tudatosságod, az önismereted.
Hogyan épül fel nálam egy női kör?
Egy meghatározott témán alapszik (kapcsolódás, áramlás, teremtés).
Van kártyahúzás, illóolajazás, virágmandala- és oltárkészítés közösen.
Beszélgetünk, tapasztalatot osztunk meg.
Meditációban nemcsak összekapcsolódunk, hanem az adott témának megfelelően ébresztgetjük önmagunkban a női minőségeket, energiát és az erőnket.
Egy kis szertartással megérkezünk és távozunk a körből.
Mindig készülök ajándékkal, hogy ne csak az élményt vidd magaddal a szívedben, hanem legyen egy tárgy is a közeledben, ami emlékeztet a női körre.
Időtartam: 3 óra
Helyszín: Asram Jógastúdió, 1136 Budapest, Tátrai u. 5/b
Hozzájárulás: 8.000 Ft / alkalom

Mi a női kör?
Egy évezredes gyakorlat, egy megszentelt, szakrális tér, ahol a nők egymással kapcsolódtak. Összegyűltek, együtt voltak, beszélgettek, beavatásokat tartottak a női lét fontos mérföldköveinél szertartások keretében. Tisztelték egymást, a nőiségüket, Földanyát, a Holdat és a méhük csodáját.
Énekeket énekeltek, tapasztalatot adtak át, megtartották egymást. Közös erővel igyekeztek megoldást találni a személyes problémákra, nehézségekre. A kör mindig megtartotta az egyént.
Fontos része volt ez a nők életének. Hozzájárult a belső egyensúlyhoz. A régi asszonyok ugyanis még tudták, hogy a nő a forrás. Mindennek az alapja. Ezt az évezredes gyakorlatot, bölcsességek igyekszünk visszahozni, feléleszteni. Mindezt azért, hogy a nők erejükbe és szentségükbe állva lehessenek anyák, feleségek, lányok, nővérek, és persze…
…KITELJESEDETT NŐK!