Oldal kiválasztása

Mi a Bach-virágterápia, és hogyan segít?

A Bach-virágterápia egy meglehetősen gyengéd és sokoldalú módszer. Az első találkozásom vele nagyon érdekes volt. Finom, óvatos, mégis sorsfordító. Egy nagyon kedves ügyfelemtől hallottam róla. Olyan átéléssel és szeretettel mesélt róla, hogy nem tudtam mást tenni: nagyokat pislogva ittam a szavait. A lelkem a beszélgetés egy pontján felszólalt. Éreztem, hogy fény gyúlik bennem. Ezt a technikát nekem is meg kell tanulnom! Így sodorta az élet az utamba a Bach-virágterápiát.

Bach-virágterápia, az otthonok lelki gyógyítója

A Bach-virágterápia dr. Edward Bach nevéhez köthető, aki abban hitt, hogy a betegség a test-lélek-szellem harmóniájának a felborulása miatt keletkezik. Olyan módszert szeretett volna kidolgozni, ami a hármas egység helyreállításában segít.

Összegyűjtött 38 növényt, leginkább vadon élő virágot, amelynek esszenciáját, információját használta fel a lélek pillanatnyi állapotának megváltoztatására. Ezek a cseppek szelíden, finoman segítenek visszaállítani az önvalónk egységének rezgését a normál tartományba.

A doktor álma az volt, hogy legalább minden családban vagy kisebb közösségben éljen olyan ember, aki ért az esszenciákhoz. Így a segítség mindig kéznél van, elérhető az emberek számára.

A Bach-virágterápia használata és előnyei

Bach-virágterápia szerválasztás

Mivel az esszenciák finoman „nyúlnak” hozzá a lélekhez, így a módszer leirata szerint a túladagolás nem lehetséges. A természet erejéből táplálkoznak, nincsenek bennük szintetikus anyagok, és nem okoznak mellékhatásokat. Épp ezért kismamák és gyermekek is bátran használhatják.

A Bach-cseppekért fordulhatunk segítőkhöz, ugyanakkor mi magunk is megtanulhatjuk a módszert. A 38 esszencia mindegyike egy-egy adott állapotra való. Vegyük például az apróbojtorjánt, ami a belső és külső konfliktusok felvállalásának a virága. Vagy ott a kékgyökér, ami a belső hang meghallásáért dolgozik.

A virágok ismeretével egy adott lelki nehézségre készítjük el a keveréket. Mindig az a fő kérdés, hogy milyen érzések vannak bennünk, a történés hogyan érint minket. A segítő (vagy épp te magad) kiválaszt 5-7 virágot a problémakörnek megfelelően, és ebből állítja össze a keveréket, miután átbeszélte veled a virágokat.

Ha segítőhöz fordulsz: mivel fontos a szabad akarat, csak olyan virág kerülhet a keverékbe, amire te igent mondasz! Ezért minden esetben fontos az egyeztetés.

A Bach-virágterápia használata

A Bach-virágterápia használata meglehetősen egyszerű. Az összeállt keveréket kézhez kapva elkezdheted szedni. Az első lépés azonban a hangolódás. A kis fiolát vedd a kezedbe, hunyd le a szemed, és csak figyeld a rezgését. Milyen érzéseket vált ki belőled? Milyen érzetek jelennek meg benned?

Ezt követően tegyél öt cseppet egy-két deciliter vízbe, majd a poharat a kezedbe véve szintén hangolódj egy picit csukott szemmel. Figyeld magad, a tested, a lelked. Végül: idd meg kortyolgatva, miközben mondogatod a megerősítéseket.

Miféle megerősítéseket? Mindegyik virághoz tartozik három-három megerősítés, amit a keverékkel együtt megkapsz. Ezek közül választasz egyet (tehát virágonként egyet), és azokat mondod, miközben iszod az esszenciát.

A Bach-virágterápia hatása

Nagyon szeretem ezt a módszert, mert a hatás nagyon hamar jelentkezik. A harmónia, a kiegyensúlyozottság az, amit én személy szerint legelőször érezni szoktam. Mintha a dolgok maguktól csusszannának a helyükre.

Nálad hogyan jelentkezik a hatás? Oszd meg velem, ha szeretnéd! 😊 Szívesen készítek neked egy keveréket, hogy kipróbálhasd!

Az érzelmeim elcsitulnak, a stressz is alábbhagy. Akkor szoktam alkalmazni, amikor szükségem van egy finom, lágy érzelmi támogatásra. Számomra a Bach-esszenciák olyanok, mint egy női segítő: kedvesen, szeretetteljes, női energiákkal terelget a megfelelő útra.

Mire jó a Bach-virágterápia?

A túlfűtött érzelmek és az érzelmi stressz kezelésére – ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni. Emellett azonban hoznék neked néhány példát, hogy közelebb hozhassam hozzád a választ:

  • túlzott aggodalmak, félelmek
  • akaratgyengeség, nehézség abban, hogy ki tudj állni önmagadért
  • erős bánat, szomorúság
  • bizonytalanság, nyugtalanság
  • céltalanság az életben
  • közöny, egykedvűség, elégedetlenség
  • elengedés megtámogatása
  • mély fáradtság
  • hirtelen reagálás, görcsösség
  • figyelmetlenség, koncentrációs nehézségek
  • kapcsolódás és kommunikációs nehézségek
  • kimerültség, túlterheltség, teljesítménykényszer
  • kitartás és ambíció hiánya
  • folyamatos zakatolás, állandó, terhes gondolatok
  • túlérzékenység

Elmondom azt is, én mire használom a legtöbbet a saját készletemet. Elsősorban akkor szoktam segítségül hívni, ha terhes időszakom van. Sok a meló, túl sok minden zajlik, stresszesnek, feszültnek érzem magam.

Ha fáradtság, enerváltság kínoz, amikor úgy érzem, hogy rám férne a pihenés, és fogok is pihenni, de most még ki kell tartanom egy kis ideig. Talán a túlterheltség az a szó, ami a leginkább leírja ezt az állapotot.

Akkor is elő szoktam venni, ha túl sok minden van a fejemben. Pörögnek bennem a gondolatok, viszont emiatt meg nem tudok jól kapcsolódni az intuíciómhoz. De az is elő szokott fordulni, hogy megmagyarázhatatlan szorongás jelentkezik, és úgy érzem, a cseppek megoldanák ezt a helyzetet. Meg szokták egyébként. 😊

Bach-virágterápia egyéni konzultáció

Nálam az egyéni konzultáció online zajlik. Videóhívással beszélgetünk egyet, kérdéseket teszek fel, amelyeknek köszönhetően képbe kerülök a helyzetedről. Ezt követően visszavonulok, hogy összeállítsam a virágsort, amit az általad adott elérhetőségek valamelyikén küldök meg neked.

Szeretek időt hagyni ennek, intuitíven is megérezni, mi lenne neked a legjobb. Ha rendben van a virágsor, máris készítem a keveréket. Amennyiben módosítanál valamit, arra egyszer van lehetőséged. Más esetben egy újabb konzultációra kerül sor.

A virágsor fixálása, majd a keverék elkészítése után ezt megküldöm neked postán. Átbeszéljük a szedés folyamatát, tisztázzuk a kérdéseidet, illetve elküldöm neked a virágokhoz tartozó megerősítéseket is. Amíg dolgozol a keverékkel, addig végig elérhető leszek: írhatsz, ha felismeréseid, kérdéseid vannak.

Ha úgy érzed, szeretnél még több információt a Bach-virágterápiáról, írj bátran e-mailt: info@ludanyibettina.hu Szívesen válaszolok! Illetve várlak szeretettel a Facebook-oldalam követői között: https://www.facebook.com/igazvalonk